Deim Pál a hatvanas években induló magyar neoavantgárd képzőművészet kiemelkedő alakja. Művészete egyedi módon egyesíti a nyugat-európai modernista festészeti hagyományt a szentendrei és szerb ortodox motívumvilággal, valamint a geometrikus absztrakciót az emberközpontú, érzelmes kifejezésmóddal. Életműve, amelyben néhány jellegzetes motívum segítségével kutatja az emberi tapasztalat alapkérdéseit, sajátos metszetét adja kora kelet-közép-európai művészetének.

A hatvanas évek elején végezte el a Képzőművészeti Főiskolát, amely abban az időben a szocialista realista esztétikai elvek követését várta el hallgatóitól. Deim Pál és több diáktársa azonban a nyugati modernizmus és a hazai avantgárd művészet iránt érdeklődött, így önképző körbe szerveződve, önállóan tájékozódtak a nehezen hozzáférhető forrásokból, illetve felkeresték a hatalom által háttérbe szorított alkotókat, például Kassák Lajost, Korniss Dezsőt, Gyarmathy Tihamért. A csoportra, amelynek magját Bak Imre, Deim Pál, Hortobágyi Endre, Molnár Sándor és Nádler István alkották, Zuglói Körként utal a művészettörténetírás, mert többnyire Molnár zuglói lakásán találkoztak. E szellemi közeg mellett a szentendrei festészeti hagyományok, elsősorban Barcsay Jenő és Vajda Lajos művészete hatott Deim Pál korai alkotói korszakára, amely 1968-ra zárult le a Csend és a macedóniai Prilepben készült Feljegyzések egy kolostorban című sorozatokkal.

A hetvenes évekre kialakult Deim Pál sajátos geometrikus absztrakt művészete, amely néhány motívumban kristályosodott ki (bábufigura, falak, ablakkeretek, sematikus cseppek). Érett alkotói korszakában központi problémává vált a „térszervezés”, és ez nemcsak festményein mutatkozott meg (pl. Építészet I-III.), hanem plasztikus alkotásain, köztéri pályaművein és emlékműtervein is. Különböző műfajú munkái egymást inspirálták, számos anyaggal és technikával kísérletezett, valamint több olyan alkotótelep és pályázat résztvevője volt, amelyek közterek élhetőbbé tételét és dekorálását célozták kreatív megoldásokkal.

Művészete az organikus és geometrikus kifejezési módok izgalmas ötvözete, amely lehetővé teszi elvont tartalmak megfogalmazását, ugyanakkor a bábufigurának köszönhetően érzelmi töltetű marad. Ez leginkább a nyolcvanas évek erotikus témájú művei esetében érzékelhető, amelyek Deim Pál szándéka szerint „szentképekként” reprezentálják a szerelem és a termékenység misztériumát.A kilencvenes években további érdekes fordulatok következtek be művészetében, mígnem egy színes és dekoratív időszak után egyre komorabbá váltak művei. Élete utolsó időszakában újra előtérbe került a tér problémája, és utolsó munkái az összegzés, az elmúlással való szembenézés igényét tükrözik.