Hard edge
A hard-edge a geometrikus absztrakt festészet egyik kisebb alegysége, egy lehetséges elnevezése a ’60-as évekből. Olyan amerikai szupersztárok művészetére használják, mint Frank Stella vagy Ellsworth Kelly. Mivel az Iparterv-generáció számára nagy ihlető erővel bírt, a magyar művészetben kulcsfontosságú a szerepe.
A hard-edge egy 1959-ben született tapogatózó leírása a precíz, vonalzóval húzott élű, rikító színsávokat felsorakoztató absztrakt festészetnek. Nem az amerikai képzőművészet szívcsakrájából, az absztrakt expresszionizmust életre hívó New Yorkból bújt elő, hanem az akkor kulturális sivatagnak számító Kaliforniából. Négy – ma nem a világsztárok között jegyzett – absztrakt művész, John McLaughlin, Lorser Feitelson, Karl Benjamin és Frederick Hammersley került közös platformra a „California Hard-edge” cím alatt.
A hard-edge az európai avantgárdból táplálkozott, a Bauhaus örökségéből, Piet Mondrian alapszínű geometriájából és Josef Albers koncentrikus négyzeteiből. De az ipari precizitás új típusú tökéletességét sugározzák. A vonalzóval húzott élek, homogén geometrikus színmezőket kereteznek. A formák idegenkednek a történetmondástól, rokonuk a minimalizmus szenvtelenül materialista szemléletmódja. Az ipari karakterhez jól illet a ’60-as években elterjedt akrilfesték.
„azt látod, amit látsz” (Frank Stella)
Bak Imre: Zöld lila fekete, 1968
Bak Imre: Zöld lila fekete, 1968
Nádler István: Szirommotívum II, 1969
Nádler István: Szirommotívum II, 1969
A ’60-as évek két fiatal festője, az a tiltott absztrakció útjait kémlelő Bak Imre és Nádler István utazást tett közösen a Vasfüggönyön túlra. 1964-es és 1965-ös nyugat-európai körútjuk során találkoztak a friss kortárs művészeti tendenciákkal, köztük a hard-edge-dzsel, olyan híres amerikai művészek alkotásai révén, mint Frank Stella vagy Ellsworth Kelly. 1965-ben bejutottak a stuttgarti Galerie Müllerbe, ahol a geometrikus absztrakció friss tengerentúli képviselői mellett a stíluskörhöz köthető több neves német művész munkáit is látták. Személyesen is megismerkedtek a németországi hard-edge olyan alkotóival, mint Georg Karl Pfahler vagy Thomas Lenk. Bak és Nádler – többek között a legendás Iparterve kiállításokon bemutatott – képeinek köszönhető, hogy a hard edge terminus beszivárgott a magyar szakmai köztudatba. Sőt, a ’60-as évek végi, progresszív, nyugatos tendenciákat összefogó Iparterv-nemzedék rendszerváltás utáni kanonizálása miatt a hard edge széles körben használ szakszóvá vált. Egy kényelmes címkévé, amivel el lehet látni a ’60–70-es évek geometrizáló nonfiguratív képeit, de akár a hasonló módszerrel készülő mai absztrakt alkotásokat is.
„A hard edge a hatvanas-hetvenes évek fordulóján a festői korszerűség, a progresszivitás szimbólumává lett Magyarországon, sőt olykor magának az avantgárdnak is jelképévé vált.” (Hajdu István)
search
clear search
Cancel
Bejelentkezés
Először vagy itt?