Vajda Júlia
Vajda Júlia
(1913-1982)
Trencsénben született Richter Júlia néven. 1930-tól 1935 nyaráig varrónőként dolgozott Pozsonyban. 1935-ben a tanév kezdete előtt Budapestre jött és beiratkozott az Iparművészeti Iskolába, textil-szakra. Ezután négy évig az Iparművészeti Iskolában, majd Aba-Novák Vilmos szabadiskolájában tanult, ahol főleg Patkó Károly korrigálta munkáit. Életre szóló ismeretséget és barátságot kötött festőnek készülő kortársaival, Ámos Imrével, Anna Margittal, Barta Évával, Bálint Endrével, Szántó Piroskával. Ugyanitt ismerkedett meg 1935 őszén későbbi férjével, Vajda Lajos festővel. 1937 nyarától férjével Szentendrén élt és dolgozott. 1940 őszén férje, Vajda Lajos súlyosan megbetegedett, majd 1941. szeptember 7-én meghalt. 1945-ben, a felszabadulás után belépett a Szabad Szervezetbe és részt vett minden jelentősebb kiállításon. Második férjével, a szobrász Jakovits Józseffel csatlakozott az Európai Iskolához és az Elvont Művészek Magyarországi Csoportjához. 1948 után Rottenbiller utca 1. szám alatti lakása (ahol Jakovits és Bálint Endre is dolgozott) a magyar alternatív művészeti törekvések színtere lett.
1961-1963 közt Párizsban élt. Itt megismerkedett az uralkodó művészeti tendenciákkal, s nagy hatással volt rá Mathieu, Wols és Klee.1966-tól a kádárista kultúrpolitika már „beengedte” a hazai csoportkiállításokra, de megélhetését svédországi testvére és a könyvillusztrációkból élő Bálint Endre támogatása biztosította. 1977-ben diagnosztizálták betegségét (vastagbélrák). 1978-ban súlyos műtéten esett át, állapota ettől kezdve egyre romlott, de az alkotó munkát egyetlen pillanatra sem hagyta abba. 1980-ban Az állam egy később létesítendő, Vajda Júlia által évek óta szorgalmazott múzeum és több nagy közgyűjtemény számára meg¬vásárolt 110 darab Vajda Lajos főművet, ezzel anyagi helyzete – életében először – rendeződött. 1981-ben már súlyos betegen vett részt a Műcsarnokban rendezett életmű-kiállításának megnyitóján. Karácsonykor, ágyban fekve készítette utolsó, kisméretű műveit. Vajda Lajos mellé temették a Kozma utcai Zsidó Temetőben.
search
clear search
Cancel
Bejelentkezés
Először vagy itt?